“Segítséget szeretnék kérni. Utálok kérni, de muszáj vagyok.
Fizikai segítségre lenne szükségünk.
Ketten vagyunk a sok madárra, az egész kócerájra, kertre, malaszokra, stb. Az én egészségem (tüdőm) igen undokul gyorsuló tempóban fogy, így egyre kevesebb fizikai munkát tudok elvégezni, így egyre több marad a madarak napi ellátásából Jutkára, illetve egyre vacakabbul, lassabban haladok a ház körüli dolgokkal.
Ennek a tetejébe 2019-ben elkezdtünk egy átépítést, ami egyrészt a Covid miatt, másrészt a reménytelen szakember felhozatal okán a tervezett egy év helyett mára sem készült el.
Sok mindent félig, vagy egészen be tudtam magam, vagy baráti segítséggel fejezni…., de nagyon sok minden csak félkész.
Tegnap reggel nekiálltam a ház körül dolgozni, de délutánt már az oxigénsűrítő gépre szorulva, fekve töltöttem. Ráadásul mindezt úgy, hogy közben itt volt Annamária Manni Banai , aki segíteni jött, a kert rendbetételén dolgozott (örök hála <3 ) , rosdebb tudja hány köbméter gyomot szedett ki, miközben én felborultam, minta büdösbogár.
Este, mikorra jobban lettem, órákig agyaltam az egészen.
Előbb lelkesen nekiálltam eltervezni, hogy a héten (most, hogy kiszabadult a dzsungelből, azaz hozzá lehet férni) nekiállok, megcsinálom a mackók (ormányos medvéink) kifutóban az új világítást, a fűtéshez a termosztátot….., megcsinálom a tároló udvarrész kapuját (építeni kell vmit), a beton kerítés kimaradt részére a trapéz lemez fedést, hogy ne ázzon a fal….., valamikor közben fűkaszával körbe leszedem a dzungelt a kerítésen kívül, mert minket "szeret” az önkormányzat, így mindenhol levágják a közmunkások, de minket (mint megtudtuk) utasításra kihagynak… Aztán míg nincs újabb eső, lekenem a levakolt beton falat kívül fehérre (alapozó, festék itt áll már egy éve)…., aztán két félig összerakott fa pavilont, amiből majd röpde lesz, megerősítem, mert a hosszú várakozásban (“majd a jövő héten megcsinálom”…, mondom egy, sőt lassan két éve) elkezdtek dőlni…., meg majd kicserélem a cserepeslemez tetőt újra, hogy ne ázzanák be…, egy füst alatt bedeszkazom,, szigetelés az új trapézlemez alá a tetejüket, hogy kifűthetők legyenek, ha majd végre röpdékké válnak…., plusz helyrehozom a kőműves “szakember” által végzett munkát a takarmánytárolón, aztán kijavították a vakolást, majd lefestem…., majd megcsinálom rá a trapézlemez tetőt, hogy ne ázzon rommá a puszta betonon át a télen…., aztán felépítem a kieső időben a két lomis gólya röpdéjének a bővítését…., meg elszaladok egy száz km-t plexi lapokért, hogy gólyák segge ne fagyjon be az egyre hidegebb éjszakákon (régi plexi UV miatt idén rommá estek szét), és így tovább, még tudnám sorolni sokáig.
Majd megállapítottam, hogyha a régi fizikai kondicióm meglenne, akkor is tavaszra sem érnék a végére….., így meg, hogy 10 perc erőkifejtés után 20 perc levegő után kapkodás jön kb soha nem lesz az egészből semmi. :-(
Azaz vagy kérek és kapok segítséget, vagy jobb, ha elengedem az egészet, abbahagyjuk a mentést, redukáljuk a saját madarak számát, avagy fel is gyújthatom az egészet. Erőm végéhez értem. Fáradtak vagyunk, lásd a madármentés heti 7 nap… Immáron tizensok éve… Megállás nélkül. No meg anno 2008-ban a tüdész doki 15 évet jósolt, ahogy elnézem, igaza is lesz.
Szóval help. HELP
Azt reméltem, meg tudjuk oldani magunk, be tudunk fejezni mindent magunk, avagy fizetett szakemberek segítségével, de nem. Az erőm, fizikai teljesítő képességem elfogyott, a “szakemberek” egyedül a pénz elrakásában bizonyultak annak… Itt ülünk félkész röpdék közt, egy félkész átépítés közepén…., a feladás határán.
Segítség kéne. A következő hetekben az idő még alkalmas munkára. Én nekilátok, azaz folytatom, de … , de kéne segítő kéz.
Kaszálni, festeni, asztaloskodni, bozótot irtani, ásni, gereblyezni, parkolni….., kőművesek által otthagyott, szétfolyatott betont felszedni, elhordani dorogi hivatalos lerakóba… És ezer más dologban.
Ha valaki kedvet érez, lenne ideje, energiája, szóljon. Szerszám van, kb mindenhez, kesztyű és munkaruha kell. No meg erő, energia, kedv.
Előre is köszönöm
András
Ui. Direkt nem nyilvános. És nem megosztások kellenek, hanem tevőleges segítség :-)
Aki ismer, pontosan tudja, milyen nehezen szültem meg ezt a posztot.)“
Birdmania, Madárpark és Vadmadármentő-központ. Márton-Vlad Andrást mi Apumékkal csaladilag, csak anyagiakkal tudtuk segíteni, és az általa megmentett vadmalacokat, gólyákat, a hódot, a végtelenül édes sasfiókákat. Csoda amit csinál. Hátha.. csoda amit tesznek. Masreszt jo arcok is.
ojaj, ő tényleg egy szent, és nem is tudtam, h beteg 😧
@kozszolg hátha vkinek belefér, v esetleg a barátainak is…
Több tucatnyi Gődény-hívő troll talált meg valahogy, épp csak arra az egyetlen kérdésemre nem sikerült válaszolniuk, amit egyébként Gődénynek is feltettem úgy két hete (azóta is várom a választ) hogy ha nincs járvány, akkor mitől hal meg 50%-kal több ember az ilyenkor megszokottnál. Úgy látszik, ezt már sosem fogjuk megtudni :(
amugy azt honnan veszitek h Godeny virus/jarvanytagado?
szépen elmesélik, hogy kebelezte be a kisgömböc az országot
Petiminiszter 450-es vérnyomással toporzékol, mindenkit behívat, szétzilálja a haját, aztán hogyan lesz majd szépfotó, mikor kicsavarodik a helikopterből, he?
Egyébként egy szó jut eszembe: SZÉGYEN!
Európa rohadt almája
Történelemkönyvben aktuálpolitika?
Minden, ami elmúlt, az történelem. Itt egyébként része az állampolgári ismertetek és ez érettségi előtt álló fiatalok tankönyve. Nem látok okot arra, ami miatt nem kéne oktatni napjaink történelmét is
Mert az még zavaros. Nem igazán lehet objektíven megítélni. Nem értek hozzá, de a történészeket úgy képzelem, hogy az összes fellelhető forráson átrágják magukat, azután mérlegelik melyik megbízható és így súlyozva alakítják ki a véleményüket. Példánknál maradva, ezt nehezen tudom ma elképzelni.
A szomszéd ország regnáló miniszterelnökéről meg amúgy is necces tankönyvi leckét csinálni.
Miért is? Ami 10 éve volt, az igenis történelem. Amúgy meg itt ez kvázi egyben van az állampolgársági ismeretekkel, aminek az Eu és a szomszédos országok főleg a szerves részei.
Nem tudok németül, szóval nem tudom mit írnak a képeken. Ami az életrajzi adatokon kívül szerepel, az azért valószínűleg visszás. Ha mondjuk csak összeveted a rendszerváltáskori és a mai OVt, mintha két külön ember lenne. És a változás nyilván nem egy nap alatt állt be. Meddig történelem és mikortól aktuálpolitika? Ráadásul a valóság, a tényleges valóság megismeréséhez szükséges adatok ma nem elérhetők, mert azokra pintér sanya, csányi, simicska, meg a többi nagypályás vigyáz. És mit írsz mondjuk orbánról? Hogy egy liberális, fiatalos politikus, aki aktívan részt vett a rendszerváltásban? Ez talán igaz volt valaha, de csak ennyi, azért erősen félrevisz. Vagy azt írnád, hogy egy tolvaj diktátor? Az én véleményem szerint ugyan ez közelebb áll az igazsághoz, de ezt nem írhatod le a szomszéd miniszterelnökéről. A történészek ugyebár nem ügyészek és nem is bírók, nem írhatnak olyat, hogy vitya lop. Ha meg lediktátorozzák, akkor szembemennek a legitim kormány összes szavazójával.
Szóval én ilyen tankönyvet biztos nem adnék ki.
Minél régebben történt vmi, annál objektívebben/hitelesebben ítélik meg… bizonyára. :)
augusztus 27-én 57 koronás beteg feküdt kórházban, ez ugye tulajdonképpen semmi. Minek beszarni. Jó, hát szeptember 3-án 100-an voltak, mi az. Ma, szept. 10., 234-en vannak. Sok az? Ha így megy tovább, két hét múlva ezren lesznek, egy hónap múlva négyezren. Két hónap múlva 64 ezren. Hát tényleg, mi a fasznak maszkot hordani.
Nem azért vettünk 16000 lélegeztetőgépet, hogy ne használjuk!